A projekt innovációt jelent a VET területén, elősegíti a biogazdálkodást a biotrágya bevezetése által, ami alternatív megoldás a modern mezőgazdálkodásban. Ennek köszönhetően csökkenteni lehet a jóval drágább agrokémiai anyagok használatát, így megóvva környezetünket. A biotrágya egy életszerű megoldás a termék profitabilitásának tételéhez, különös tekintettel a közepes– és kis mezőgazdasági vállalkozások számára, melyek intenzív termési rendszereket alkalmaznak különös tekintettel azokra, amelyek zöldségeket termelnek. Mivel a biotrágya a farmokon is előállítható és ott helyben felhasználható, a Bio-FIT program kedvező hatásokat fejt ki a kis – és középes mezőgazdasági vállalkozások tevékenységére, valamint növeli a foglalkozási rátát az adott szektorban. Összegesképpen kijelenthető, hogy a biogazdálkodási területeken a szakképzésbe és innovatív technológiákba történő befektetések erőteljes pozitív környezetvédelmi hatásokat idéznek elő. A fentiek figyelembevételével a Bio-FIT program célja előreláthatóan:
Mivel a VET szakemberei jelentős tudásforrást jelentenek, az Erasmus+ program lefektetni az alapvető követelményeket az oktatók szerepkörváltásának tekintetében: a (szak)tárgyak szakmai fejlesztése, az elmélet és gyakorlat közti kapcsolat megteremtése, a képzésen résztvevő szempontjából történő megközelítés. A Bio-FIT célcsoportjai azok, akik a fenti követelményeknek megfelelnek: tanárok, oktatók, oktatásszervezők, tanácsadó szakértők, iskolák/intézmények vezetői, valamint a politikai döntéshozók.
A Bio-FIT újításait az EQF (EKKR) korszerű oktatási programjai támasztják alá és indokolják, amelyek a fent említett célcsoportok biotrágya tananyag alapú képzését segítik elő a biogazdálkodási területen. Az újítások a tanulási egységek eredményein alapulnak, melyek az ISCO/ESCO (Készségek, Kompetenciák, Képesítések és Foglalkozások európai osztályzása) szerinti képesítési leíró rendszer figyelembevételével fogalmaztak meg.
Ez a megközelítés lehetővé teszi a jövőben a további fejlesztéseket, a Bio-FIT területén jól képzett szakemberek széleskörű mobilitását az EU-n belül. A VET képesítési leírások strukturális változtatásaiból adódóan az e fajta munkaerőpiaccal kapcsolatos képzés jelentős előrelépéseket fog tenni Európa szerte. A Bio-FIT projekt egy vegyes mátrix-tudás alapú oktatási platformra tesz ajánlatot, amely összetalálkozik a területre vonatkozó innovatív kompetenciák leírásaival. Kulcsszerepet játszik a biotrágya tananyag összeállításában és a célok megvalósításában, mindamellett, hogy figyelembe veszi az ECVET, valamint az EQF technikai specifikációkat. Ez lehetővé teszi a ECVET kritériumoknak megfelelően összeállított tanagyag bevezetését Európa szerte egy digitális platform formájában, így megerősítve az oktatók szakértelmét. A program tesztelése szakmai műhelyeken és szemináriumokon történik. E mellet a legjobb gyakorlatok összegzése és gyűjtése történik. Ezek, valamint az oktatás minőségellenőrizésének eszközei megjelennek egy EU-s weboldalon, további cél a munkaerőpiacra fókuszáló szakképzésben beépíteni a fentieket, illetve a kapcsolódó oktatási segédanyagokat (életpálya interjú, PPT, portfolió). A Bio-FIT megbeszélések egyik célja a legjobb „munkahelyen történő” szakképzés gyakorlatainak összegyűjtése és bevezetése. Ennek köszönhetően létrejön a kapcsolat a munkahelyi közösségek és az Európai VET képzési központok, programok között (ügynökségi partnerség).
A Bio-FIT projektek egy másik innovatív vonatkozása az átláthatóság a kialakítandó Zöld Minőségi Útlevél rendszer kapcsán, mely kialakítás, az EQF és ECVET keretein belül történik. Az elindított Stratégiai Partnerség a biotrágya terültén magában foglalja azon dokumentumokat, melyek alapján létre lehet hozni a közös transz európai kompetenciákra alapuló VET modelljét. A modell figyelembe veszi az NQF Országos Képesítési Keretrendszert, valamint multiplikálja a tudástranszfer és a közös oktatási programok által gyakorolt hatást a Bio-FIT partnerekre. A modellt meg lehet valósítani akár formális vagy informális VET keretek között, valamint a modell létrehozása megerősíti a pozitív szakmai gondolkodást és újabb lehetőségeket biztosít a jövőben az üzleti szféra számára.
The European Commission support for the production of this publication does not constitute endorsement of the contents which reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsi-ble for any use which may be made of the information contained therein.